Nem kaptak területi engedélyt <--
Cs. A.
2007-01-22
A megyei FM-hivatal vadászati és
halászati osztálya a 2007-es állami halászjegyek és az Előre Htsz területi
engedélyeinek kiadását tartotta a napokban.
Bár korábbi büntetésük lejárt, jó
néhányan területi engedély nélkül maradtak azok az orvhalászok, akik a napokban
szerették volna kiváltani a szükséges dokumentumokat. Az Előre Htsz úgy
döntött: korábbi „cselekményeik" miatt nem kaphatnak jegyet.
Aki
most nem váltotta ki, későbbi időpontban a területi engedélyt csak az állami
halászjegy birtokában lehet megváltani a győri Előre Htsz-nél.
2007-ben
az állami halászjegy ezer forintba, a csónakból történő kisszerszámos
halászatra szóló területi engedély 35 ezer forintba, a partról végzett
kisszerszámos halászat engedélye 25 ezer forintba kerül. Hétfőn több százan
álltak sorban az engedélyekért: köztük olyanok is, akiket már – többször is –
orvhalászaton értek, bár az „letiltásuk" már lejárt.
A
halászati üzemterv szerint összesen ötszázan kaphatnak kisszerszámos engedélyt:
eddig nagyjából 380–400-at adtak ki. A későbbiekben még lehet váltani ilyen
engedélyeket, amíg a keret be nem telik. Az Előre Htsz azonban 4–5 igénylő
esetében úgy döntött: nem adja meg számukra a szükséges területi engedélyt. Az
állami jegyet kötelező kiadni annak, aki ellen nincs orvhalászat ellen
folyamatban eljárás: ehhez azonban területi engedélyt is kell váltani. Az
Előre, mint halászatra jogosult szövetkezet, dönthet úgy, hogy valakinek,
korábbi „cselekményei" miatt, nem adja ki a szükséges dokumentumokat. Az
egyik ilyen az az ásványrárói férfi volt, akit korábban 150 méteres
tükörhálóval fogtak meg a halászati ellenőrök és a rendőrök. A százezer
forintos halvédelmi bírság mellé akkor egyéves eltiltást is kapott: ez azonban
már letelt. A Htsz úgy látta: esély van arra, hogy az illető korábbi
orvhalászatát a jövőben is folytassa, ezért nem adott ki számára jegyet. A
másik kérelmező az az abdai férfi volt, aki nem vezette a fogási naplóját, s
régóta figyelik – különböző ügyek miatt – a Rábcán. Két győri halász sem kapott
területi jegyet: ők italosan átengedték a táplizást olyannak, aki nem
rendelkezett engedéllyel.
-
KISALFÖLD -