Nincs felelőse a csőtörésnek
– Sudár –
2006-01-12
Végre megtudtuk, hogy nincs felelőse
annak, hogy Bácsán egy csatornacső tizenöt év után
eltörött.
A városházán tartott csütörtöki
sajtótájékoztatón választ adtak a napok óta lebegtetett kérdésekre: a Bácsán eltörött csatornát ki készítette, van-e felelőse a
törésnek, s kinek a kasszájából kell fizetni a hiba elhárítását. (Szennyvízben
egy bácsai utca; Csőbe húzták a csatornázót,
Negyedszer úsztak el Bácsán)
Sípőcz
Ernő, a Pannon-Víz elnöke megígérte, hogy bitosítóján keresztül felel a kárért.
Ezek
szerint tehát a csatornát az Ergényi-lakótelep elő-közművesítési munkái során fektették le. A beruházó – a
levéltárból előkeresett szerződések szerint – az OTP megyei igazgatósága volt.
A kivitelező a Győri Közúti Építő Vállalat, amely az Észak-dunántúli Tervező
Vállalat (Győriterv) tervei alapján, az akkor
szokásos anyagból és technológiával dolgozott – jelentette be tegnap Csillag
Irma, az önkormányzat városépítési irodájának beruházási főmérnöke. A beruházás
teljes fázisában – az akkori és a mostani gyakorlat szerint is – a leendő
tulajdonos, a Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalat közreműködött – tette
hozzá. A vezeték tehát a vízmű tulajdonában és üzemeltetésében volt, most pedig
a jogutód cégé, a Pannon-Víz rt.-é.
–
Ezek szerint a felelőst ők nevezhetik meg – tettük hozzá, de kérdésünkre Sipőcz Ernő, a Pannon-Víz rt.
elnök-vezérigazgatója mégsem kívánt senkit megnevezni, mondván: tizenöt éve
megfelelő technológiával még nem rendelkeztek, s most nem is ezzel a kérdéssel,
hanem a jelenlegi üzemeltetéssel kívánnak foglalkozni. A várost is megkérdeztük
erről, Csillag Irma szintén nem nevesített senkit, a városnak ugyanis csak
annyi köze volt az egész beruházáshoz, hogy a szükséges engedélyeket kiadta.
Győr
felkérte viszont a Pannon-Víz rt.-t, hogy – mint
tulajdonos – a károkat mérje fel és álljon helyt azokért, valamint tegye meg a
szükséges intézkedéseket a teljes körű helyreállításért és fertőtlenítésért.
Erre Sipőcz Ernő ígéretet is tett, a cég főmérnöke pedig bejelentette, várhatóan csütörötk
estére, de legrosszabb esetben ma reggel végeznek a hibás szakasz cseréjével.
Újságírói kérdésre adott válaszból az is kiderült, hogy a csatornára tíz évig
szólt garancia, így a vízmű senkitől sem kérhet számon most már semmit, a
javítás tetemes költsége őket terheli.
Az
elhangzottak szerint ez a hiba bárhol jelentkezhet, ahol a nyolcvanas években
csatornát építettek. Senki nem beszél már arról, amit a csőtörés másnapján
mondtak: a betongyűrű-vastagság 15 centiméter helyett csak 5-6...