Olcsó áramot Bõsrõl
2005-02-18
A szlovákok
hajlandóak tárgyalni a szigetközieknek olcsóbb áramot juttató kompenzációról.
A hazai minisztérium jóváhagyásával szervezett találkozón
arról a magyar kérésrõl esett szó, miszerint a
Szigetköz – a térségbeli károkat kompenzálandó – részesüljön a bõsi energiából. A tervek szerint öt százalékot
kérnénk, s húsz százalékkal lenne olcsóbb a térségben az elektromos áram.
A technikai feltételek adottak
Dominik Kocinger
és küldöttsége egy kávézóban fogadta Széles Sándort s a vele együtt érkezõ zöldszervezetek képviselõit.
A kormánybiztos úgy nyilatkozott: hajlandó tárgyalni. A tegnapi megbeszélésen
magyar részrõl elhangzott: a szigetközi károk
kompenzálásaként Bõsrõl kérnénk olcsó
áramot. Az ott megtermelt elektromos energia öt százaléka érkezne a térségbe,
hisz ehhez a feltételrendszer már régóta adott. Az elképzelés azonban jelenleg
teljesen ellentmond a magyar kormány álláspontjának. Eszerint ugyanis lemondunk
a Bõsön megtermelt energia bennünket
megilletõ részérõl,
cserébe megfelelõ vízmennyiség – ötven
százalék – érkezne a Szigetközbe. A Kisalföld információi szerint a
minisztériumnak elõre jelezte Széles Sándor máriakálnoki polgármester és delegációja a találkozót, sõt, a szlovák magyar nagykövetség is segített a
szervezésben.
– A Bõsön
megtermelt energia egy része a magyar embereket illetné meg – kezdte a magyar
polgármester. – A szigetköziek az elszenvedett
károkért cserébe juthatnának ehhez a lehetõséghez.
A kormánybiztosnak jeleztük, hogy az ott megtermelt energia öt százalékára
igényt tartanánk: a technikai feltételrendszer kiépített, s így a térségben élõk lényegesen alacsonyabb áron – körülbelül 20
százalékkal olcsóbban – juthatnának áramhoz. Az elszámolás is megoldott lehetne
az érintett fogyasztói kör leválasztásával. Dominik Kocinger nyitott volt a kérdésfelvetésre, s azt mondta,
hajlandó a témával foglalkozni. „Elképzeléseink szerint az itteni károk
kompenzációjának egy része ez a megoldás lehetne" – mondta a polgármester.
Más kérdésekrõl is
egyeztetni kell
A megbeszélésen hajózási kérdésekrõl
is szó esett. A Szigetköznek érdeke lenne a jachtforgalom elindítása, ám ennek
nincs meg jelenleg a feltételrendszere. Erre a magyar fél szerint sürgõsen mûszaki
megoldást kell találni. A Kisalföld úgy tudja, hogy a Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium egy uniós pályázat keretében vizsgálja a dunai hajózás lehetõségét.
Kocingert a Szigetközben beinduló Life-III projekt érdekelte leginkább. A kormánybiztos
szerint ugyanis az utóbbi években másodpercenként 2000 köbméterrel csökkent a
folyó vízlevezetõ képessége, s ez egy árvíznél
nagy gondokat okozhat mindkét országban. Ennek kezelésére a két ország vízügyi
szervezete közös projekten dolgozik. Kocinger szerint
aktív beavatkozás szükséges, s erre korábban kötelezték is a két országot. A
szlovákok attól tartottak, hogy a magyar tárca a Life-projekt
keretén belül próbálja elodázni a mûszaki
megoldást. A kormánybiztos elmondta: támogatja a civil diplomácia eszközeit,
véleménye szerint ha „bedugulnak" a hivatalos tárgyalások, ezen a
csatornán folytatni lehet az együttmûködést.
Széles és Kocinger mindenesetre megállapodott, hogy õsszel újra tárgyalni fognak a felvetett kérdésekrõl.
A Kisalföld úgy tudja, Kocinger Nemcsók Jánossal korábban már megegyezett arról, hogy a bõsi energia 15 százaléka a magyar oldalra érkezne: a magyar kormány azonban késõbb nem támogatta az ötletet.