Olcsóbb áramot kérnének
Márciusban tárgyalnak
Cs. A.
2005-02-21
Felajánlották
segítségüket a szigetközi polgár- mesterek a bõsi
áram megszerzéséhez.
Bõs: Turbináiról érkezhetne
az áram a Szigetközbe.
A szigetközi tervek szerint a Bõsön
termelt energia öt százalékát vennék meg, méghozzá a hazainál 20 százalékkal
olcsóbban. Ahogy arról lapunkban korábban beszámoltunk (2005. február 19.),
Széles Sándor máriakálnoki polgármester a szlovák
kormánybiztossal tárgyalt arról, hogy a térség az elszenvedett károkért cserébe
jutányos áron jusson Szlovákiából érkezõ elektromos
energiához.
Az áramot olyan nagykereskedõ
hozná be az országba, aki erre jogosult, majd az áramszolgáltatón keresztül
juttatnák el a fogyasztókhoz. Elvileg kiépítettek azok az elektromos vezetékek,
amiken behozható a Bõsön termelt energia, s
rákerülhet a lakossági fogyasztói hálózatra. A „különszámlázás" szintén
megoldható lenne.
A szigetköziek pozitívan fogadták
Szlovákia dunai kormánybiztosa azt mondta a máriakálnoki polgármesternek, hogy a Bõsön
megtermelt energia egy része Magyarországot illeti: a mennyiségrõl
azonban vitáznak. A tájegység vezetõi szerint
a víz õket is illeti,
tehát a megtermelt energiá-
ból is részesülniük kell. Széles
Sándor tegnap elmondta: a szombati Kisalföldben megjelent írás óta rengetegen
keresték. A szigetköziek részérõl pozitív
fogadtatásra talált az ügy, úgy gondolják, jó lépés volt Kocingerrel
a bõsi áramról tárgyalni. Többen is úgy vélik,
hogy a nagypolitika tehetetlensége miatt helyben kell lépni ebben a kérdésben.
Szélest – a budapesti zöldszervezetek mellett – szigetközi polgármesterek is
megkeresték, segítségüket felajánlva.
Gyõrben is eszélhetnek róla
Tegnap Erdey Györgyöt, a magyar
dunai kormánybiztost telefonon értük utol. P mindössze annyit mondott, hogy
„semmi sem zárja ki, hogy Máriakálnok polgármestere
tárgyaljon a szlovák kormánymegbízottal. Mindenki tárgyalhat mindenkivel."
Erdey elmondta: egyelõre
nem kíván foglalkozni ezzel az üggyel. A kormánybiztos azt elárulta, hogy a
folytatódó magyar–szlovák tárgyalások végleges idõpontja
március harmadika: ekkor Gyõrben – nem
hivatalosan – akár a bõsi energiáról is szó
eshet.
Dunakiliti felvehette volna az
áramot
A bõsi áram ügyében
elektromos energiával foglalkozó szakembereket is megkérdeztünk, akik név
nélkül vállalták csak véleményüket. Elmondták: a dunakiliti
mûben korábban megtervezték az áram felvételére
alkalmas helyeket. Abban az idõben így ez
megoldható lett volna: elvileg most is érkezhetne elektromos energia a
Szigetközbe, ám már a térségben szélerõmûvek
is termelnek. Az áramfelvétel mindenképp elõzetes
vizsgálatokat igényel, mivel a szakemberek szerint ez most már egy komplex
kérdés.
Olcsó áramot Bõsrõl