Pályázat Szigetközért a Kisalföld
támogatásával
Cséfalvay Attila
2006-06-29
Egy mosonmagyaróvári doktorandusz
ötletét karolták fel a szigetközi LIFE-projekt
szervezői, melyet támogat a Kisalföld is: Szigetköz-pályázatot írnak ki
különböző életkori kategóriákban (óvodásoktól szakemberekig), melyben a térség
jövőjét fogalmazhatják meg a nevezők.
A Kisalföldben olvasott először a
huszonöt éves ásványrárói doktorandusz, Horváth
Eszter a mosonmagyaróvári kistérségi társulás és az itteni egyetem
együttműködéséről. Így kereste fel Széles Sándor máriakálnoki
polgármestert azzal az ötlettel, hogy doktori dolgozataként egy
Szigetköz-pályázatot képzelt el, erre várná a beérkező ötleteket. A
településvezető szerint az ötlet azért jó, mert a szigetközi emberek többsége
az elmúlt másfél évtizedben már apátiába süllyedt a térség ügye és a hiteltelen
ígéretek miatt.
Ezzel
a pályázattal a gyerekeken keresztül a szülőket is bevonnák a térségfejlesztési
ötletgyűjtésbe. „Az elmúlt években a térség lakóit nem sikerült megszólítani,
csak az önkormányzatok, civil szervezetek képviselték őket. Most megpróbáljuk
őket is motiválni, s bevonni a térségfejlesztési munkába, ötleteket,
elképzeléseket várunk tőlük” – mondta Széles Sándor.
Elhivatottan,
tudományosan
Horváth
Eszter két éve végzett az egyetem mosonmagyaróvári karán, most az intézmény doktorandusza: a dolgozatban Veszeli
Tibor professzor a témavezetője.
–
Érdekeltté szeretném tenni a szigetközieket jövőjük
formálásában. Négy éve foglalkozom a térségi kérdésekkel, tudományos diákköri
dolgozatot is írtam Szigetközről, valamint a szakdolgozatom témája is
Ásványráró mezőgazdasága volt. Elhivatott vagyok, tudományos megalapozottsággal
szeretnék dolgozni: ez a pályázat lehetőséget nyújt arra, hogy információt
szerezzek a térségről és az itt élő emberekről – mondta Eszter.
Hogyan
látom a térséget?
–
Több kategóriában hirdetik meg a pályázatot: minden korosztályt, civileket és
szakembereket is megszólítva. Mindenki pályázhat – lakóhelytől függetlenül –,
aki Szigetköz sorsát magáénak érzi. Az óvodások rajzot készíthetnek arról,
hogyan látják a térséget. Az általános iskolások fogalmazást írhatnak
ugyanerről – külön alsós és felsős kategóriában. A középiskolások dolgozatot
adhatnak be, kifejthetik álláspontjukat a térségről. A felsőoktatási
intézmények hallgatói is több címből választhatnának: például „A szakmám és Szigetköz”. Attól függően közelíthetnék meg a
témát, hogy milyen területen folytatják tanulmányaikat. Felnőtt kategória is
lesz, sőt, a tervek szerint általános iskolák pedagógusait és szigetközi
szakembereket (például vízügyi, néprajz, környezetvédelem) is várnak az
ötletgyűjtéshez.
Július
végén felhívás
Széles
Sándor hozzátette: háromszázezer forint már rendelkezésre áll a szigetközi LIFE-projektből a díjakra.
–
Emellett a térségben élő és dolgozó vállalkozók is felajánlották támogatásukat:
utazási, kikapcsolódási lehetőségekkel, tárgyjutalmakkal motiválnánk az
ötletgazdákat. A vállalkozók felajánlásait továbbra is várjuk. A hamarosan
megalakuló bírálóbizottság július végén teszi közzé a pályázati felhívást –
amely a Kisalföldben is olvasható lesz –, s augusztusban minden iskolába
eljuttatjuk azt. Október végére – az önkormányzati választások után –
véleményezi a bizottság a beérkezett pályázatokat, s dönt a díjakról. Az egyes
településeket „egyénileg érintő” ötletekről értesítjük az érintett
önkormányzatokat – mondta Széles Sándor.