Pénteken csúcsot dönt az ár
Minden erõre szükség van
2002-08-15
A
számítottnál elõbb, már várhatóan pénteken
reggel és a vártnál is nagyobb vízmagassággal (Nagybajcs:
A homokzsákok készen állnak
Ezért Likócsnál gátmagasításra van
szükség. Védeni kell Mecsért és Duna
szentpált is. A mecséri Kis-Duna hidat lezárják, Gyõrött
valószínûleg korlátozni kell a Rába-hidak
forgalmát.
A Duna szerdán átírta az árvízi közlendõket.
Szerdán a Szigetközbe látogató Kóródi Mária,
közlekedési és vízügyi miniszter délben Gyõrött
tartott sajtótájékoztatóján még békésnek mondható, szokásos árvízi védelmi
munkákról szólhatott. A Duna vártnál gyorsabb áradása néhány
óra alatt operatív megelõzõ védelmi intézkedéseket követelt,
délutánra pedig a megyei védelmi bizottság eredetileg mára tervezett rendkívüli
ülését hívták össze. Ezen bejelentették: védeni kell Mecsért
és Dunaszentpált, és Gyõrött
már 150–200 méter hosszúságban, Likócsnál magasítják
a gátat.
Az árvízi elõrejelzések
alapján bizonyosnak látszik, hogy a mecséri Kis-Duna-hidat le kell zárni, Gyõrben
pedig pénteken a Rába-hidak forgalmának korlátozása válhat szükségessé.
Mindenki védekezzen
Rekordközeli vízállás
A kormány minden szükséges feltételt bitosít
az évszázad legnagyobb árvizének leküzdéséhez – közölte Kóródi
Mária Medgyessy Pter
miniszterelnök megbízásából tegnapi gyõri
sajtótájékoztatóján. Hússzor-harmincszor annyi víz érkezik a Duna fõmedrébe, mint általában. Bizonyos, hogy a vízpótló
rendszerben jelentõs károk
keletkeznek, ám ezeket az ár levonulása után majd helyreállítják. A dunai árvíz
leküzdésére hatalmas erõket koncentráltak.
Mindenkinek részt kell venni most a védelemben, aki képes rá, akinek lehetõsége van rá – mondta a miniszter, arra utalva,
hogy Mecséren és Dunaszentpálon
az önkormányzatok is bekapcsolódtak ebbe a munkába.
Zöldszám a felajánlásokhoz
Kóródi Mária miniszter Kertész
József, a szigetközi szakaszmérnökség védelemvezetõje
beszámolóját hallgatja
A megyei védelmi bizottság délutánra összehívott rendkívüli
ülésén már az új és friss árvízi elõrejelzés
ismeretében új bejelentésekrõl és intézkedésekrõl szerezhettünk hírt. Az Ivanics Ferenc védelmi bizottsági elnök vezetésével
megtartott tanácskozáson részt vett Tatár Attila tûzoltó
vezérõrnagy. Az államtitkár tájékoztatta a
megjelenteket az
árvízvédelemmel kapcsolatos intézkedésekrõl.
Bejelentette, hogy ingyenesen hívható a 06-80/204-194-es zöldszám, amelyen
karitatív felajánlásokat lehet tenni, tájékozódni az árvízzel kapcsolatos
helyzetrõl, az
útlezárásokról.
A védelmi bizottság rendkívüli ülésén Janák
Emil, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a fõ
védelemvezetõ számolt be az árvízi helyzetrõl és a szükségessé vált legújabb intézkedésekrõl. A Duna szigetközi szakaszán, egy
kilométer hosszban a biztonság megtartása érdekében valószínûleg
magasítani kell a védvonalat. A mûszaki
szakemberek tegnap megkezdték a számításokat, s ez alapján döntenek a töltések megerõsítésérõl és kezdik el a munkát.
A feladatok elvégzéséhez még elegendõ
idõ áll rendelkezésre, a munkához azonban közerõ igénybevételére is szükség lesz. Mecsérnél és Dunaszentpálnál
nyúlgát építése indokolt, ezek építését az önkormányzatok irányításával
elkezdték. Mint a fõ védelemvezetõ
elmondta, Pozsonynál másodpercenként tizenötezer köbméter víztömeg érkezik a
mederbe. A védelmi bizottság elnöke, Ivanics Ferenc a
Kisalföldnek azt nyilatkozta, tegnappal megalakították az operatív csoportot, s
szükség esetén tart ülést a védelmi bizottság. Megítélése szerint nincs
rendkívüli helyzet, és minden intézkedést meg is tettek, hogy elkerüljék a
vészhelyzetet.
Késnek a budapesti vonatok
A dunai árvízzel kapcsolatos közlendõ
az is, hogy Komárom és Almásfüzitõ között,
ahol a vasúti töltés a folyó tulajdonképpeni védvonala, megkezdték egy nyúlgát
építését. A munkák idején nagy valószínûséggel
a MÁV forgalomkorlátozást rendel majd el a Budapest–Hegyeshalom közötti
vasútvonalon. A vágánypár felét már lezárták, ezért a
szerelvények ezen a vonalon 20 perces késéssel közlekednek.
Korábban:
A vízügyesek ígérik: bírni fogják a gátak (2002-08-13) >>
Zsákok és segítõk érkeztek Szolnokról (2002-08-14) >>