Pihenõpark a remetei
hajóállomásnál
B. E.
2003-05-06
Dunaremete költségvetése ugyan forráshiányos, mégis
mozgásba lendülõben a falu: felújították az
orvosi rendelõt, befejezéséhez közeledik a
játszótérépítés és védettségéhez, tekintélyéhez illõen
rendbe tették a platánfasort.
Dunaremetén az elmúlt idõszak
egyik legnagyobb és egyben leglátványosabb munkája a védett platánfasor
rendbetétele volt. A több hétig tartó gazolást, favágást társadalmi összefogás
kísérte.
Erre is, de az orvosi rendelõ
rekonstrukciójára még büszkébb Marovics Géza, a
település tavaly megválasztott polgármestere. A rendelõt
lejárólapozták, kifestették és újrabútorozták. A várakozó betegeket kulturált
környezet fogadja, bõrszékekkel, aktuális,
egészségünk megõrzésével kapcsolatos
szórólapokkal, asztallal, szekrényekkel és új vizesblokkal. A rendelõbe is új bútorok kerültek, sõt, a háziorvosnak csak rá kell csatlakoztatnia
hordozható számítógépét a kiépített hálózatra és máris rendelkezésére áll
minden pácienssel kapcsolatos adat. Még egy kis házipatika
is segíti a gyógyulást. A csaknem egymillió forintos beruházás a helyi
mesteremberek keze munkáját dicséri.
Már csaknem teljesen elkészült a falu játszótere is. A
bekerített füves terület nem egyszerû grund: a
tér kispályás labdarúgótornák megrendezésének is méltó helyszíne lehet. A focipálya
köré magas, rácsos falat emeltek labdavédelemként és a legkisebbekre is
gondolva különbözõ mászókákat, hintákat
helyeztek el. A továbbiakban a zöldfelület megõrzésére
nagy gondot fordítanak, a közelben lévõ tûzkútról öntözik a területet. A játszótérre a Bozsik-program keretében hálók és labdák is kerülnek.
Elbontották a közeli tûzoltószertárat is,
helyén egy kis parkot alakítanak ki.
Az önkormányzat pályázaton nyert két számítógépet, amit a püski körjegyzõségnek
adott át. A templom bejáratához elõtetõt
terveznek, a mostani védõkorlát ideiglenes. Az
önkormányzat 100 ezer forinttal támogatta a
Hamarosan elkezdõdik a
község közvilágításának teljes rekonstrukciója, folyamatban van a teleház kialakítása és most
szervezik a hajóállomás jubileumi ünnepségét: a kikötõ
idén 70 éves. A Honismereti és Hagyományõrzõ
Egyesület aktív részt vállal e rendezvény szervezésébõl
is. A hajóállomásnál egy szabadidõparkot
szeretnének kialakítani pihenõpadokkal. A park
szerves részét képezné a kisbodaki Szent Kristóf hídi
pihenõhelytõl induló, Püskit is érintõ
tanösvénynek. Az árnyas fák alatt vezetõ
túraútvonal, a hajóállomás, a platánsor, a játszótér remélhetõleg
több vendéget vonz a településre, s így növekedhet az önkormányzati vendégház
forgalma is.
Dunaremete költségvetése forráshiányos. A 25,7 milliós keretbõl 7,3 millió hiányzik. A falu képviselõ-testülete minden elköltött forintról tud. Nyár közepére elkészül a falu rendezési terve, és ha sikerül realizálni az elképzeléseket, az utak portalanításában is nagyot lépnek elõre. Az itt építkezni szándékozókat még hat telek várja.