Püski hivatalosan
is „A rózsák faluja”
V. M.
2006-09-20
A kanyargós szigetközi községben az arra
járó turistáknak elsőként a porták előtti gyönyörű kis virágoskertek tűnnek
fel. Püskin – mely hivatalosan is megkapta „A rózsák faluja” címet – a legnagyobb beruházás a
közelmúltban a faluház felújítása volt, ami immár a település büszkesége.
Püskin több
pad is található a házak előtt, az emberek ezeken összeülnek, ha idejük engedi,
beszélgetni. Markó Lajosné
is szívesen tartózkodik itt és élvezi a csendes község nyugalmát.
Zsuzsa
néni éppen negyven esztendeje lakik Püskin, Jánossomorjáról jött férjhez ide. „A
település sokat és látványosan fejlődött az utóbbi években, az iskolások is
nagyon ügyesek, színvonalas műsorokkal lépnek fel a különböző rendezvényeken” –
osztotta meg velünk véleményét. A nyugdíjas asszony egyvalamit azért hiányol –
s ebben az épp arra járó egyik huszonéves fiatal, Major Tamás is megerősíti –,
hogy a községben jobban összefoghatnának az emberek, és még több programot
szervezhetnének. A faluban – mint ahogy más szigetközi településeken is – sokan
fájlalják azt is, hogy a széles sávú internetet nem
lehet még beköttetni, mivel rádiós telefonok vannak, jegyezte meg a
fiatalember. Van két bolt és két vendéglátó-helyiség is, de az ifjúságnak más
községekbe, valamint Győrbe és Mosonmagyaróvárra kell utaznia, ha szórakozni
szeretne.
A püski futballpálya az egyik olyan hely, ahol a gyerekek és
a tinédzserek leginkább töltik az idejüket. Emellett a faluházba internetezni
és pingpongozni is sűrűn járnak. A 19 éves Duskiewicz
János is sűrűn megfordul a futballpályán. A mosonmagyaróvári hipermarketben
dolgozó fiútól megtudtuk: bizony nagyon elkelne egy olyan hely a községben,
ahol hétvégente tudnának bulizni a fiatalok. A
legtöbb korabeli helybeli fiatal más városokba ment tovább tanulni, ezért amúgy
sincsenek már sokan közülük a településen.
A községben a közelmúltban adták át a megszépült faluházat. A
35 éves épületre már nagyon ráfért a renoválás, de most végre már a település
büszkeségévé válhatott – tudtuk meg Zsoldos Ferenc polgármestertől. A község
első embere érdeklődésünkre elmondta: Püskin az
utóbbi időben ez volt a legnagyobb beruházás, 20 millió forintba került. Ez a
pénz hatalmas összeg lett volna a falunak, de pályáztak, így a felét elengedte
az állam, a fennmaradó részt pedig 20 év alatt kell
kifizetniük, s a hitel kamatát az állam magára vállalta. Az épület kívül-belül
teljesen megújulva várja már a helyieket. Az iskola is új tetőt kapott,
valamint a tanévkezdésre kialakítottak egy számítógépes termet, ahová a régiek
mellé új gépek is kerültek. Az oktatási intézmény sorsa – ahová a püski diákok mellett a kisbodakiak
és a dunaremetei tanulók is járnak – az utóbbi időben
veszélybe került. Többször is felmerült, hogy a felső tagozatosok, sőt, az is,
hogy már az alsósok is máshová kényszerülnének ingázni. A három település
azonban küzd az iskoláért, még akkor is, ha a megtartása jelentős pluszpénzeket
jelent az önkormányzatoknak.
Püskin
jelenleg 679 ember él, a lélekszám az utóbbi években stagnál, bár tavaly 9
haláleset történt a községben, s mindössze három baba született. Önkormányzati
telek jelenleg egy sincs eladó a faluban, de Dunaremete
felé egy befektetői csoport jövőre 57 telket alakít
ki. A polgármester komoly eredménynek tekinti a Nefelejcs utca portalanításának
megoldását, s a jövőben is az egyik legfőbb cél az utak és a járdák
rendbetétele. Szeretnének továbbá két nagy információs táblát, valamint utcanévfeliratokat kihelyezni, ennek megvalósítása
érdekében nemrég nyújtottak be pályázatot. Az önkormányzat a település
virágosítását is folytatni kívánja, a község három évvel ezelőtt elnyerte
ugyanis „A rózsák faluja” címet.