Rekord-haltelepítés után indul a
horgászszezon
Tóth Gyula
2007-02-22
A tilalomnak vége, megkezdődik a
horgászidény szombaton a Szigetköz Horgász Egyesület vizein.
A
Szigetköz Horgász Egyesület napokban tartott vezetőségi ülésén elhangzott
beszámolók mindegyikének középpontjában kiemelt szerepet kapott az a céltudatos
halasítás, melyet az egyesület évek óta folytat a javuló fogási eredmények
érdekében. Az egyesület elnöke, Sinkó Lajos elmondta, hogy az elmúlt hét évben
folyamatosan növekvő, rekordokat elérő halasítások bizakodásra adnak okot. A
tagok hetek óta nagy számban váltják a horgászengedélyeket.
A
megye legnagyobb taglétszámú horgászegyesülete a „Szigetköz", fennállása
óta a legnagyobb mennyiségű halasítását hajtotta végre 2006 őszén, illetve most
tavasszal. Az elnök szerint a 214,5 mázsás telepítés minden bizonnyal a
horgászok fogási eredményében is megmutatkozik. A horgászok az egyesület 11
vízterületén ezen a héten szombaton elkezdhetik az idei horgászszezont.
A
beszámolóban elhangzott, hogy az őszi és a tavaszi telepítéshez a háromnyaras
pontyot szállítással együtt kilogrammonként 375 forintért vásárolta az
egyesület. A halak összes költsége valamivel több mint 8,5 millió forintot tett
ki, melyet a területi jegyek árából, a személyi jövedelemadókból felajánlott 1
százalékból, pályázati támogatásból és a tagdíj egy részéből fedeztek.
Az
egyesület természetes vizeinek halállomány-pótlására pályázati támogatást nyert
a földművelési tárcától. A telepítésnél jelen voltak a körzeti vezetők is. A
gyenge tél miatt az ellenőrök rendszeresen felügyelték a vizeket. A
legváratlanabb időpontokban – éjjel is – védték a betelepített halállományt a
tolvajoktól. Most, hogy a szezon elkezdődik, az egyesületi horgászrend
betartatása lesz a fő feladat.
A
Fábián-tó horgászati joga 2010. december 31-ig a Szigetköz Horgász Egyesületé
marad, amit a bodonhelyi önkormányzat és az egyesület elnöksége által kötött
szerződés garantál.
A
két fél közötti jó kapcsolatot erősíti a térség horgászai számára március 17-én
közösen rendezendő Fábián-tavi horgászverseny is.
Az
egyesület az utánpótlás érdekében – Győrben, Rábapatonán, Lébényben és március
2-ával kezdődően a Bágyogszováti Általános Iskolában – horgász szakkörökön
foglalkoznak a fiatalokkal. Az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása
után a szakkörökön részt vevők áprilisban Győrben az egyesületi vetélkedőn
mérhetik össze tudásukat. A legjobbak pedig a megyei szövetség vetélkedőjén
vehetnek részt.
-
KISALFÖLD -