Római gálya
a Dunán
Cs. A.
2006-06-23
Tizenhét napos dunai túra alatt tizenhét
állomáson köt ki az a római gálya, mely augusztus közepén indul Németországból,
s két szigetközi településen is megáll. Itt majd látogatható lesz a hajó, s a
felállítandó római szabadtéri tábor kiállításai is.
Egyetemi együttműködési program
keretében – Németország, Ausztria és Magyarország bevonásával – a Nyugat- és
Dél-Európa közötti kapcsolat erősítését, történelmi és kulturális határainak
bemutatását tűzték ki célul ezzel az úttal a szervezők. Az Augsburgból
érkező római gálya augusztus 16-án indul: Passaun
keresztül, Linzen át érkezik a Dunán augusztus 28-án Magyarországra. Először Dunaremetén, majd augusztus 29-én Nagybajcsnál
tölt egy napot. Ebben az időben a gálya szabadon látogatható és a „földi kísérők”
szabadtéri római tábort, kulturális és történelmi kiállítást is elkészítenek,
mely szintén megtekinthető az állomáshelyen. A hajó 20 méter hosszú és 2,8
méter széles. A résztvevők átérezhetik a gályarabok sanyarú sorsát, míg az
állomásokra kilátogatók bepillantást nyerhetnek az ókori történelem egyes
részleteibe a korhű kellékeken és bemutatókon keresztül.