Sétahajó a szigetközi Öreg-Dunán?
2007.05.11.
Bősi mintára a szigetközi Öreg-Dunán is
indulhatna sétahajó. Rajkától Vénekig szállíthatná a turistákat.
„Tapasztalom, hogy a
Szigetközbe érkező turisták folyamatosan keresik a csónakázási lehetőségeket.
Egy öreg-dunai sétahajó beindítása vonzóbbá tehetné a tájegységet: támogatom az
elképzelést" – mondta Tóth Péter lipóti polgármester. Az elképzelés pedig
Marovics Géza dunaremetei településvezetőtől származik: úgy tudjuk, már
„tapogatózó" tárgyalások folynak az ügyben. A sétahajó Rajkától Vénekig
szállíthatná a turistákat. Gondok azonban akadnak: tavaly nyáron a Kisalföld
(2006. augusztus 2.) Kertész József vízügyi szakaszmérnökkel győződhetett meg
egy motorcsónakos bejárás során arról, hogy az Öreg-Duna Dunakiliti és
Ásványráró közötti szakaszán – a szlovák oldali mederelterelés következtében –
a gázlóküszöböknél ma is csupán 70–80 centiméter mély a víz. Ott, ahol két
évtizeddel ezelőtt hatalmas uszályok és szárnyas hajók küzdöttek a Duna
hullámaival.
A „nagy víz" azonban
szlovák oldalra került, s ezt ott ki is használják. A bősi erőmű az utóbbi
években közkedvelt kirándulóhellyé lett.
A szlovák Dunai Árvízmentesítő
Vállalat hajóközlekedési részlegének jóvoltából már évek óta sétahajókázásra is
mehetnek a csoportok. Az Ondava kirándulóhajó rendszeres körutakra indul: ezek
közül a legnépszerűbb, amikor az erőmű zsilipkamráin is áthalad.
Befogadóképessége a rövid hajókirándulásokra nyolcvan fő. A hajó hossza 38,
szélessége
Marovics Géza elmondta:
egyelőre keresik a lehetőségeket egy kisebb merülési mélységű hajó
beszerzésére. „A tárgyalások folyamatban vannak" – mondta.
Cséfalvay Attila
Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu