Szabadidõlovasok halászi
hétvégéje
Méhes Á.
2004-08-08
A hirtelen
jött felhõszakadás sem szegte kedvüket a
hétvégén Halászin megrendezett Szigetköz Lovastalálkozó résztvevõinek.
A felázott pályán a lovasok végül saját lábukon teljesítették a távot.
Versenyzõk és bemutatózók:
Csaknem nyolcvanan érkeztek az ország minden részérõl
és Szlovákiából is, gyerekek és felnõttek,
hölgyek és urak.
Mintegy nyolcvan szabadidõlovas
érkezett az ország minden tájáról, sõt, még
Szlovákiából is a hétvégén Halászira a Babosmajorba,
az idén negyedik alkalommal megrendezett Szigetköz Lovastalálkozóra.
A Halászi Hagyományõrzõ Egyesület
szervezte rendezvényre a résztvevõk többsége
már péntek délután letáborozott, hogy a szombati westernnap
versenyeinek kipihenten vágjanak neki. Délelõtt
a trailpályán elhelyezett gátakkal birkóztak meg a versenyzõk, ami a marhákat terelõ
lovas mindennapos akadályát szimbolizálta.
Ezt követte délután a szlalomverseny,
amit nem mindenkinek sikerült teljesítenie az idõközben
megérkezett vihar miatt. A felhõszakadás
azonban nem mindenkit riasztott el a lovaglástól, néhányan kihasználva a frissítõ záport, lovukkal megmártóztak a
Mosoni-Dunában. A több mint félórás heves esõzés
teljesen tönkretette a szlalompályát, így a felázott
terepen nem lehetett folytatni a versenyt. Ám ekkor a rendezvény egyetlen
„indián" résztvevõje fejében megfogant az
ötlet: miszerint a versenyzõk ló nélkül is
teljesíthetik a távot. Az elgondolásnak perceken belül számos követõje akadt, így a lovasok saját lábukon
vágtattak végig a pályán. A rendhagyó szlalomverseny
aztán kis idõ után átment iszapbirkózásba.
A vasárnapi programban a hagyományõrzõ kulturális rendezvényeké volt a fõszerep. Helyi és környékbeli népdal- és néptánccsoportok léptek fel, volt ló- és lovasszépségverseny, íjászat, kézmûves-foglalkozás, valamint látványos bemutató keretében egy huszáresküvõt adott elõ a töki Huszár Hagyományõrzõ Egyesület.