Százmilliárdokban mérhetők a
Duna-elterelés veszteségei
2007.06.18
A fenékküszöb 450 millióba, a szivattyús
vízpótlás 366 millióba, az egyszeri halpusztulás 120 millióba, a szakértők 2,27
milliárdba kerültek a Duna elterelése után – csak néhány kiragadott adat a
károkról. Az igazi veszteség a Szigetközben felbecsülhetetlen: kártérítést
senki sem fizetett.
Kevesebb
a hal, süllyedt a talajvízszint, az Öreg-Dunán leér az evezőlapát,
ellehetetlenült a vízi közlekedés, rongálódtak az utak, nem részesülünk a Bősön
termelt energiából: csak néhány a Duna elterelése utáni itteni károkról.
Dominik
Kocinger szlovák dunai kormánybiztos lapunknak alig két hete (Elszámolnak a
károkkal? – Kisalföld, 2007. június 9.) úgy nyilatkozott: ha nem lesz
megegyezés Bős–Nagymaros ügyében, akkor „elszámolunk a károkkal és a
veszteségekkel". Kétrészes összeállításunkban arra keressük a választ:
Magyarországot, s szűkebb régiónkat (Szigetközt) mekkora kár érte a Duna
elterelésével.
Az
Állami Számvevőszék 2000-ben végzett vizsgálatot a Szigetköz környezetvédelmi
céljaira fordított források felhasználásáról.
„Az
államközi szerződést Magyarország már 1989-ben felmondta, ennek ellenére a „C
variáns” megépítésére, a várható változásokra való felkészülést alátámasztó
dokumentumokat nem találtunk. Az Országgyűlés határozatához illeszkedő
koncepciót nem fogadtak el. A Duna elterelése kiszolgáltatott helyzetben érte a
térséget" – áll a számvevőszéki jelentésben. Az első sürgető intézkedések
a vízügyi katasztrófa elhárítására irányultak. A vízügyi tárca a közvetlen
kárelhárítás érdekében fejezeti kezelésű előirányzatait 1993–1994-ben a szivattyús
vízpótlásra használta fel, amelyre 366,4 millió forintot fordított. Ezt követte
1995–2000 között a fenékküszöb megépítése és üzemeltetése, amely 1995-ben 450
millió forintba került, a hullámtéri és a mentett oldali vízpótlás beruházásai
folyó áron 262 millió forintot tettek ki. A vízpótlás, illetve vízellátás
üzemeltetése 1995–1998 között évi 253–259 millió forintba került, majd 1999-ben
és 2000-ben a vízügyi tárca kezelésében lévő forrás csökkent évi 103–105 millió
forintra.
Vége
a vízi közlekedésnek
„Az
1992-es Duna-elterelés jelentősen megváltoztatta a táj arculatát. Megváltoztak
a termőhelyi viszonyok: a talajvízsüllyedés, az árvizek elmaradása negatív
hatást váltott ki a meglevő nyár-fűz állományokra, ugyanakkor nagyobb
lehetőséget kínál a kevésbé vízigényes, árvizeket nehezebben viselő keményfás
erdők (tölgy-kőris) kialakítására. Ellehetetlenült a vízi közlekedés, helyette
utak, műtárgyak épültek a hullámtérben, s a gépkocsis közlekedés vált
általánossá" – áll a Szigetköz–csallóközi Nemzeti Park megvalósíthatósági
tanulmányában. A Szigetközben sokáig üzemelő „Kán Károly" rönkszállító
hajó azóta a Tiszára került, az erdészet számára olcsóbb vízi szállítás
megszűnt. Helyette a vállalkozók teherautókat használnak: az árvízvédelmi
töltések rongálódása a vízügyi igazgatóságnak, az utak elhasználódása az
önkormányzatoknak okoz fejfájást. Szokoli Sándor közelről figyelhette az
elterelés következményeit, hisz már több mint két évtizede Dunakiliti
polgármestere.
„A
duzzasztómű félbehagyásával elsősorban a lehetőséget szalasztottuk el. Bár
fellendülőben van a vízi turizmusunk, össze sem mérhető a Pozsony és Dunacsúny
közötti – tározó mentén kiépített – idegenforgalommal. A kiliti tározó
térségében is üdülőterületek voltak kijelölve: a munkák leállítása során rendezési
tervet kellett módosítanunk, mely milliókba került. A folyórehabilitációt a
vízlépcsőkérdéshez kapcsolták, átfogó terv ma sincs. Nem az itt élők feladata
ennek finanszírozása. Az elterelés miatt semmilyen kártérítést nem kaptunk. Az
építés közben felújított úthálózat a duzzasztó leállításának idejére
tönkrement, azóta sem állították helyre. A beerdősülés miatt nőtt az
árvízveszély, mely az térségben élőket fenyegeti" – sorolta a
polgármester.
Leszűkült
az élettér
Az
elterelés előtt a Szigetközben még húsz család élt meg a halászatból, mára
hárman maradtak. Dr. Guti Gábor halbiológus tanulmánya szerint a bősi vízlépcső
üzembe helyezését követően a Szigetközben kialakult hidrológiai viszonyok
kedvezőtlenné váltak halbiológiai és halgazdálkodási szempontból. A főág és a
hullámtéri vízterek korlátozott kapcsolódása nem teszi lehetővé a folyami halak
tömeges bejutását a hullámtér ívásra alkalmas élőhelyeire. A vízlépcső
üzemeltetése óta a nagyobb árhullámok igen hevesen és rövid idő alatt vonulnak
le a Szigetközben. Az ívási időszakban túlságosan hamar bekövetkező apadással
szárazra kerülnek az ívóhelyek, még az ivadék elúszása előtt. Sinkó Lajos ötven
éve horgászik a Szigetközben. Mint mondja, az élettér szűkülése vezetett a
halállomány csökkenéséhez. „Az ásványrárói szigetvilágban négy métert süllyedt
a víz az elterelés óta: a halállomány ezzel arányosan csökkent. A süllő
teljesen eltűnt: még 1995 környékén is rekordközeli, 5–7 kilogrammos süllőket
fogtam, idén még kapásom sem volt." Az ÁSZ-jelentés egyébként 2000-ben a
halállomány pusztulását egyszeri kárként 200 tonnában, összesen 120 millió
forintban, halászati haltermelés-kiesést évente 25 millió forintban állapította
meg – akkori áron.
Több
milliárd szakértőkre
A
megyei önkormányzat közgyűlése 1999-ben létrehozta a Szigetköz rehabilitációja
során kifizetett szakértői díjakat vizsgáló ideiglenes bizottságát azzal a
céllal, hogy vizsgálja meg, kiknek és mekkora szakértői díjakat fizettek ki
1990–1998 között az eltereléssel kapcsolatos szakvélemények elkészítéséért.
Azok 2000. évi reálértékre átszámítva 2 milliárd 272,9 millió forintot tettek
ki.
(A
második részben a bősi energiából származó bevételkiesést, a mezőgazdasági, a vadászati
és a vízgazdálkodási károkat, veszteségeket próbáljuk számszerűsíteni.)
Cséfalvay
Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu