Szélerőműparkot terveznek
2006-04-24
100 millió eurós beruházással épít szélerőműparkokat egy német cég első ütemben Hegyeshalom, Bezenye és Rajka térségében.
A német Aufwind Schmack GmbH társaság Németországban már több mint tíz éve
foglalkozik megújuló energiaforrásokkal, számos biogáz- és szélerőműparkot
építettek és üzemeltetnek. A cég, ismerve a burgenlandi kiváló szélviszonyokat,
döntött úgy, hogy ezt a szélcsatornát „meglovagolva" Magyarországon is
építenek erőműveket.
2,4 millió euró tornyonként
Jürgen Meyer,
a társaság ügyvezetője a Kisalföldnek elmondta: első ütemben Hegyeshalom, Bezenye és Rajka térségében építenek fel egy-egy szélerőműparkot, majd tovább folytatják Lébényben,
Mosonszentmiklóson, Öttevényen
és Börcsön. A környezetvédelmi és egyéb hatósági
előírásokat szem előtt tartva választották ki a tornyok helyét. A társaság ezeken a területeken már hosszabb ideje végez szélméréseket,
amik alapján a szakemberek szerint ideális helyszín a szélerőműparkok
telepítéséhez.
A tervek szerint településenként tizenöt, egyenként két
megawattos, dán gyártmányú széltornyot állítanak fel. A szélkerekek egyenként
mintegy 2,4 millió euróba kerülnek, amit a cég részben
saját erőből, részben pedig bankhitelből finanszíroz. A szélmérések alapján a
tornyok egyenként mintegy 5 millió kilowatt villamos energiát termelnek majd
évente.
Jürgen Meyer
elmondta: az érintett három település önkormányzatával együttműködési
szerződést kötöttek. A földtulajdonosokkal is megkötötték már a megállapodást
huszonöt évre a terület bérbeadásáról. Az ügyvezető szerint a beruházás egyik
sarkalatos eleme a becsatlakozás a villamosáram-hálózatba. A
villamosenergia-törvény végrehajtási rendelete értelmében a Magyar Energia
Hivatal határozhatja meg, mennyi áramot kell átvenniük az áramszolgáltatóknak a
megújuló forrásokból villamos energiát előállító erőművek termeléséből. A hazai
villamosenergia-hálózat korlátozott terhelhetősége miatt a hivatal egyelőre
legfeljebb 330 megawattnyi széltorony hálózatba kapcsolásához járult hozzá. A
társaság már tárgyal a Magyar Villamos Művekkel egy megfelelő átadóállomás
megépítéséről, amin keresztül már fogadni tudná a hálózat ezt a mennyiségű
megújuló energiát.
Huszonnyolc szakhatósági hozzájárulás szükséges
Az ügyvezető hangsúlyozta: a beruházás megvalósítását
rendkívüli mértékben hátráltatják a hosszú időt igénybe vevő hatósági
eljárások. A tervezési folyamat már közel négy hónapja áll a területen folyó
madármegfigyelés miatt. Várhatóan ez május végére befejeződik és a befektetők
reményei szerint némileg felgyorsul a folyamat. A
környezetvédelmi hatástanulmány birtokában indulhat meg a településeken a
rendezési terv módosítása, ami a szükséges huszonnyolc szakhatósági
hozzájárulás megszerzésével fél évet vesz igénybe. Az ügyvezető abban bízik,
hogy az Európai Unió által előírt megújuló energiaforrások arányának növelése a
magyar energiapolitikára is hatással lesz és ezáltal
felgyorsulhat az ilyen beruházások engedélyeztetése.
Vincze Zoltán, Hegyeshalom és Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármesterei örülnek a tervezett beruházásnak, hiszen bevételt hoz a településeknek, ám kizárólag úgy járultak hozzá a megvalósításhoz, ha a beruházók a környezetvédelmi és egyéb hatósági előírások mellett a tájesztétikai szempontokat is figyelembe véve építik meg a szélerőműparkokat. Ezért úgy állapodtak meg, hogy a befektetők a lehető legkisebb számú és legnagyobb teljesítményű tornyokat állítják fel. Emellett ügyelnek arra is, hogy a szélkerekek képi megjelenése is egységes legyen mindegyik településen.