Szennyvíztisztító uniós forrásból
M. Á.
2006-01-13
Mintegy
118 millió forint uniós támogatást nyert Hegyeshalom a település
szennyvíztisztítójának rekonstrukciójára.
A
beruházás azért vált szükségessé, mert a közel harmincéves létesítmény
technológiája mára elavult és nem képes megfelelően kezelni a szennyvizet.
Hegyeshalom egyike azon hazai településeknek, ahol elsőként
épült ki az egész községre kiterjedő szennyvízcsatorna-hálózat és az ehhez
tartozó feldolgozó is. A hálózatot 1978-ban kezdték kiépíteni és a
rendszerváltás idejére fedte le a teljes települést. Az elsőbbség azonban mára
a község hátrányává vált, hiszen a majd harmincéves szennyvíztisztító mára
elavult és jelentős felújítást igényel.
Vincze Zoltán polgármester a Kisalföldnek elmondta: a
legnagyobb problémát az okozza, hogy az elmúlt évtizedek alatt – mióta működik
a tisztító – jelentősen megváltozott a szennyvizek összetétele. A háztartások
lényegesen kevesebb vizet és több vegyszert használnak, így a kibocsátott
szennyvíz sokkal agresszívebbé vált, mint korábban.
A jelenlegi szennyvíztisztító már nem képes ezt megfelelően
feldolgozni.
A település mindenképpen tenni akart valamit a probléma
megoldására, ezért a Burgenland–zurndorfi Egyes Számú Lajta Vízi Egyesülettel
együttműködve – mivel a szennyvíztisztító befogadója a Lajta folyó – pályáztak
a szennyvíztisztító rekonstrukciójára. Az önkormányzat a közelmúltban kapott
értesítést arról, hogy az Interreg határon átnyúló kapcsolatok programon 118
millió forintot nyertek a korszerűsítésre.
A település sikeresen pályázott továbbá a Belügyminisztériumnál, ahol 7,8 millió forint önrész-kiegészítő támogatást kaptak, így az önkormányzatnak csupán mintegy 5 millió forintjába kerül a beruházás. A polgármester szerint várhatóan a napokban írják alá a támogatási szerződést és még ebben az évben megindulhat a kivitelezés.