|
2005. november 10.
Számottevő összeggel támogatja a szigetközi ökológia beruházások megtervezését és elvégzését a kormányzat, ezúttal 195 millió forintot kaptak meg a pályázó helybéliek.
A Szigetköz ökológiai állapotának helyreállítását, a
Mosoni-Duna rehabilitációját célzó projektek megvalósítását szorgalmazza az
Országos Területfejlesztési Hivatal. De már a 2003-as költségvetésben is
szerepelt elkülönített pénz a Duna elterelése miatt jelentősen megváltozott
vízviszonyok kedvezőtlen hatásainak enyhítésére. A holtágnak és a tónak a
rehabilitációját, a vízpótló rendszert tervező, illetve kivitelező
önkormányzatok pályáznak sikerrel. A 2005. évi pályázat keretében a regionális
fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős miniszter 195 millió forintnyi
támogatás odaítéléséről döntést. A pénz 10 %-át tervezésre, 90%-a kivitelezésre
használják fel. A támogatási
szerződések megkötésére november végén kerül sor.
Támogatást kap Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Mosoni-Duna
Rudolf ligeti szakasza jobb part és szemben lévő bal part folyamszabályozásának
tervezésére, Darnózseli Község Önkormányzata a szentkúti összekötő csatorna
vízellátásának tervezésére, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóság a Sragner-híd átépítésének
tervezésére, Dunaremete Község Önkormányzata a helyi
"hallépcső" engedélyezési tervének elkészítésére, a Dunasziget Község
Önkormányzata az Orbán éri összekötő csatorna vízellátásának engedélyezésére, a
Vidra Környezetgazdálkodási Kft a dunai kikötő rehabilitációs projektére, a Mosonmagyaróvári Vízitársulat
Alsó-Szigetköz csatornáinak vízpótlása és többcélú rekonstrukciójára, Rajka
Község Önkormányzata a Rajka, Mosoni-Duna holtág rehabilitációja III. ütemére,
a Fertő-Hanság Nemzeti Park a vízterek és mocsárrétek ökológiai
rehabilitációjára, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Mosoni-Duna leventei
mellékág rehabilitációjára, Lipót Község Önkormányzata a Szénafűi csatorna
rehabilitációjának kivitelezése I. ütemére.