Szigetköz ügye mentehetetlen?

2005-11-02

A Szigetközi Nemzeti Parkért most már olyanok is lobbiznak, akik korábban natúrparkot akartak.

Mosonmagyaróvár eddig a ’70-es években egy színházajánlatot, 1997-ben 800 millió forintos tehermentesítõ utat, az Orbán-kormány idején pedig a Szigetközi Nemzeti Parkot utasította vissza. Most viszont sokan szólnak érte olyanok, akik nemrég még natúrparkot akartak – állítja Pap János országgyûlési képviselõ.

– Tizenhárom évvel a Duna elterelése, egy újabb választási kampány s egy újabb szlovák–magyar szakértõi tanácskozás elõtt, úgy tûnik, hogy a magyar álláspont a Duna ügyében a mederfeltöltés vagy a meanderezõ javaslat felújítása lenne. Ön melyiket tartaná célszerûnek?

Pap János országgyûlési képviselõ.

– Már az ötödik választási kampány kezdõdik úgy, hogy a Duna, Bõs–Nagymaros és a Szigetköz valamilyen formában szóba kerül. Önmagában már ez is szomorú. Mindegyik kormányciklus végére kialakult egy elképzelés a Szigetközrõl. Igaz, a Duna ügyében nem volt komolyabb terv, mert az a másik féltõl is függ. Ám a Szigetközt illetõen a következõ ciklusban teljesen más variációba kezdtek, vagy éppen nem tettek vele semmit úgy, mint ahogy a jelenlegiben.

– A Duna ügyében az a helyes eljárás, amit már 1991-ben a parlamentben elmondtam: világos, kidolgozott, megalapozott tényekre hivatkozva le kell fektetni a magyar álláspontot és egyeztetni kell a szlovákokkal. Viszonylag rövid idõn belül el kell dönteni, hogy egymás igényét tudjuk-e támogatni.

Amennyiben nem, akkor – mivel uniós országok vagyunk mindketten – közösen alá kell vetni magunkat az EU illetékes munkacsoportja ebbéli álláspontjának. Mindkét ország szégyene, hogy 15 év után sem tudtunk megegyezni – fogalmazott a fideszes honatya.

A mederfeltöltés ötlete jó néhány embert megrázott

– Tehát akkor sem feltöltés, sem meanderezés, hanem amit az EU mond?

– A mederfeltöltés megrázott jó néhány embert, engem is. Azt, hogy a partot pár száz méterre benyomjuk a Dunába, nem tartom jónak. Székely László kormánybiztos rendezési variációja legalább eljutott odáig, hogy modellezni próbálta, mit kezdhetünk a kevés vízzel. Nem gondolom egyébként, hogy csak két variáció van.

Igaz, ezt úgy fogalmazta legutóbb Persányi miniszter úr, hogy elképzeléseinknek „két fõ vonala" van, tehát ebbe több variáció is beletartozhat. Ám a parlament környezetvédelmi bizottsága alelnökeként kevésnek tartom, hogy meghívnak civileket, polgármestereket, országgyûlési képviselõket a térségbõl félévente egy-másfél órára. Ilyen horderejû témát korábban a szakbizottság sokkal mélyebben, hosszabban tárgyalt.

„ Nagyon jóban vagyok a polgármesterekkel"

– Ezen a miniszteri megbeszélésen (Kisalföld, 2005. október 26.) ön bírálta a környékbeli polgármestereket, szakértõket, hogy nem készítettek idáig használható terveket. Mintha megbillent volna a bizalom.

– Ez óriási félreértés. Úgy érzem, nagyon jóban vagyok a polgármesterekkel. Nem véletlen, hogy a legutóbbi rehabilitációs pályázatoknál is megkerestek, s támogattam az elképzeléseiket. A polgármesterek közül majdnem mindenkivel kiváló a szakmai és politikai kapcsolatom. Azért emeltem szót a miniszter elõtt, mert megfogalmazódott ott, hogy nagy pénzeket költünk el, számos variáció és szakértõi vélemény készült el, csak éppen a Szigetközben nem történt semmi.

Nos, ennek kapcsán beugrott, hogy vajon hová teszik magukat azok, akik 1998 és 2002 között olyan gyûléseket hívtak össze, ahol szó szerint megakadályozták, hogy megalakuljon a Szigetközi Nemzeti Park. Ezt a Fertõ–Hansági Nemzeti Park kidolgozta, megvolt rá a pénz, a politikai akarat, csak a kivitelezés volt hátra.

Ám másfél éven keresztül – errõl a Kisalföldben is cikkek jelentek meg – a helyiek natúrparkot akartak. Azért vagyok nagyon szomorú, mert akkor nem kellett volna ellenállni, és ma lenne a Szigetközben nemzeti park EU-s támogatásokkal, törvényi garanciával. Ami számomra ez ügyben még keserû, hogy nemrégiben összehívtunk egy konferenciát, ahol azt kiabálták, hogy nem valósított meg nekünk semmit egyetlenegy kormány sem, és a helyiek nemzeti parkot akarnak. Ennyire nem eshet ki egyesek fejébõl, hogy volt erre már komoly szándék és pénz is. Ezek után az ember igazságérzete megszólal és ilyenkor valószínûleg keményebb is. Azt gondolom, hogy a Szigetközben a nemzeti park létrehozása pozitív cél. Ám nem tudom, hogyan kapcsolódik ehhez, hogy olyan 1991-es mondatot kívántak nekem tulajdonítani, egy kõre írva, ami sose hangzott el. Én ebben politikai szándékot érzek, ami nem probléma egy politikusnál, csak ha valaki szakmai érdekre hivatkozva szakmai megoldásokat szeretne, akkor ne vigyen bele politikai hangokat, mert sanda cél t ér el vele.

A kövek meg a politikai sandaság

– Mi állt azon a bizonyos kövön, ami állítólag el is tûnt a dunakiliti konferencia helyszínérõl?

– Lefotóztam a köveket. A Duna-elterelésrõl nekem tulajdonított állítás nem igaz, ezért nem mondom el. Ám a nemzeti park dolgához nem tudom, mi köze ennek. Ahogyan a kõ született, annak további sorsát is eltervezték. Ám senki olyan korán nem fogalmazta meg a nemzeti parkot, mint jómagam is. Országgyûlési határozat született errõl. Ma mutogatják magukat emberek ezzel, de sokkal könnyebb belerúgni valakibe, mint kitartóan dolgozni.

Kívülem senki olyan korán nem mondta, hogy nemzeti park legyen, senki olyan korán nem szorgalmazta több parlamenti és bizottsági felszólalásban, hogy válasszuk háromfelé a Duna-ügyet (Duna, Szigetköz és a Mosoni-Duna sorsa). Sérelmeztem azt is, hogy miért nem vették figyelembe a megyei közgyûlés Szigetköz-bizottsága koncepcióját a nemzeti parkról, rehabilitációról. Ebben benne vannak a helyi politikusok, polgármesterek, szakemberek is. E konferencia is hagyatkozhatott volna erre.

Megkérdezem azt is, hogy 1990 óta a helyi k örnyezetvédõ szervezetek milyen felhívást, magán- vagy nyílt levelet írtak az országgyûlési képviselõkhöz. Sokféle dolgot tehettek volna. A helyi civilek ma nagyon hasznosan teszik, amit tesznek. A nagy baj az, hogy késõn ébredtek. Ez persze nem akadályozott a munkámban, mert vannak szigetközi emberek, akik elmondták, hogy mit szeretnének. Meg kell kérdezni az ott élõket, hogy amit a rehabilitáció során csináltunk, az jó-e. E rehabilitáció gondolatmenetét 1990-ben, illetve 1998-ban terjesztettem be és szívügyemnek tekintem azóta is.

„ A nemzeti parkra is megvolt a pénz s a koncepció"

– A nemzeti parkból mikorra lehet valami?

– Sok évvel ezelõtt is csak rajtunk múlt, hogy még nincs. Mosonmagyaróváron két dologról tudok, amire megvolt a pénz, de azt mondtuk, hogy nem kell. Késõbb pedig nem kaptuk meg. A ’70-es években volt egy színházajánlat. Nem kértük, megkapta Gyõr. 1997-ben az akkori közlekedési miniszter, Lotz Károly 800 millió forintot adott volna a tehermentesítõ út megépítésére, ami politikai cirkusz miatt nem valósult meg. A nemzeti parkra is megvolt a pénz s a koncepció. Jósolni nem akarok, talán a jövõ évi kormány- és hatalomváltás után.

– A Szigetközi Fejlesztési Tanács létrehozását a napokban elvetette a kormányzat. Errõl mi a véleménye?

– Nos... Nemigen tudok mit mondani, mert a szervezõk nem tartották fontosnak, hogy kikérjék a véleményemet. Egyébként az Orbán-kormány idején az akkori szaktárca államtitkára, Kemény Attila kért meg egy fejlesztési tanács létrehozására. Akkor azt a szakapparátus fúrta meg.

Korábban >>

195 millió jut idén a Szigetközre (2005-07-04) >>

Szigetköz: Titkos pályázati anyag (2005-10-12) >>

Két ütés a Szigetköznek

Nincs pénz új nemzeti parkra

Érvek egy közös nemzeti park mellett