Szlovák iszap a Szigetközben
Dátum: 2006-10-26 08:07
Adminisztrátor: felvidek
A hivatalos állásfoglalás szerint
takarítás történt
Nagy mennyiségű vizet és iszapot
engedett át a Duna szigetközi szakaszára Szlovákia. A környezetvédelmi és
vízügyi igazgatóság szerint karbantartási művelet történt, amely nem jár
semmiféle káros hatással, környezetvédők szerint viszont a dunacsúni
víztározó tisztítása környezetkárosító volt.
Előre
bejelentett és egyeztetett vízátengedés történt szeptember 20-án a Duna
szigetközi szakaszán – áll az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóság hivatalos nyilatkozatában. Janák Emil
igazgató szerint a bős-nagymarosi vízerőmű üzemrendjében volt szükség a
karbantartásra. A vízügyi szakember szerint a szlovák tározóból leülepedett,
mérgező iszap csak nagy árvizek esetén jöhet át hozzánk, és a közös területek
miatt a szlovák félnek sem érdeke szennyezni a folyószakaszt. „Ha Magyarország
álláspontja az, hogy a sok víz a Szigetközben jó, akkor ez a lépés hazánknak is
hasznos volt” – jelentette ki az igazgató. Hajósy Adrienne, a Magyar Környezetvédők Társaságának munkatársa
szerint viszont nem indokolható a vízátengedés azzal, hogy így magasabb lett a
vízállás, mert ahhoz ez a mennyiség kevés. A szakember szerint a dunacsúni víztározó tisztítási művelete ugyan
költségkímélő, de környezetkárosító, valamint a horgászokat is veszélyezteti.
•
P. K. (Hídlap)