Szolgálat vigyázza a halakat
Cséfalvay
Attila
2006-03-24
A megyei horgászegyesületeknek
kötelességük, hogy saját vízterületüket halászati ellenőrrel védjék.
A győri Előre Halászati Szövetkezet két őrt foglalkoztat, a
Szigetköz Horgászegyesület az önkéntesek mellett mellékállású hivatásos őrökkel
járja a folyópartokat, a megyei horgászszövetség pedig most biztonsági
szolgálattal szerződik.
A megkérdezettek szerint ezekre az
intézkedésekre szükség van, ugyanis egyre több a rapsic
s a tilosban halászó. Nemrégiben az is előfordult, hogy az áradás után visszamaradt
hullámtéri tocsogókból a halastavak tulajdonosai kistáplival
kiszedték az ivadékokat, s saját vizeikre telepítették azokat. Takács Antal, a
megyei horgászszövetség elnöke elmondta: a dunaszigeti
Zátonyi-Duna védelmében hamarosan aláírhatják a mosonmagyaróvári őrző-védő kft.-vel a szerződést.
Vízi járőrözés – éjjelente is
– Nemrégiben egy elektromos csónakmotort vásároltunk, s már
az ellenőrzéshez szükséges ladik is megvan. Így mindenképp „vízi
járőrözésre" számíthatnak a horgászok – főleg éjjelente
– mondta az elnök. – A biztonsági szolgálat legalább
két embert biztosít számunkra, akik mellé megyei szövetségünk emberei is
beülnek a csónakba a halászati törvény előírásainak megfelelően. Az első
ellenőrzések a haltelepítés után lesznek.
„ Valószínűleg április közepe előtt
nem tudunk halat engedni a vízbe, akkor viszont minden eddiginél több, ötven
mázsa ťcsúszikŤ a folyóba."
A múltkori egyeztető tárgyalások eredményeképp egy
oxigénszintmérőt is vásároltunk, igaz, több mint százezer forintunkba került. A
vízügyi igazgatósággal egyeztetünk a megengedett határértékeket illetően: ezt a
műszert elvihetik majd egy-egy napra a szövetség emberei, s az útmutató
segítségével megmérhetik a víz oxigénszintjét a Zátonyi-Dunán – mondta Takács
Antal.
Önkéntesek és „félprofik"
A Szigetközi Horgászegyesület félprofi
ellenőröket, vagyis mellékállású hivatásos őröket alkalmaz vizein. Sinkó Lajos elnök hozzátette: rajtuk kívül önkéntesek védik
a tavakat.
– Területi csoportokat alakítottunk többek közt Öttevényen, Lébényben és Ikrényben. A csoportvezető, a helyettes és a tógazda
társadalmi munkában ellenőrzik vizeiket: 8–10 helyit maguk mellé vesznek (akik
ellenőri igazolvánnyal is rendelkeznek), s úgy járják a tavakat. Főleg az adott
területen illegálisan horgászók kiszűrésében segítenek. Emellett létezik a félprofi, 6–7 fős győri ellenőrző csoport is. Pk a főállású munkabeosztásukat figyelembe véve egy
útitervet és egy ellenőri programot kapnak. Kilométerpénzt és órabért fizetünk
nekik, 330 forintot.
Fegyelmi és pénzbírság
Tavaly tíz fegyelmi eset, feljelentés történt nálunk: pénzbüntetést nem szabunk ki. Ha a vétség a halászati törvényt sérti, akkor az ügyet a megyei halászati felügyelőnek adjuk át. P általában egy évre bevonja az illető állami jegyét, s 10–12 ezer forintra megbünteti. Ha a rapsic csak egyesületi horgászrendet sért, akkor az ellenőrünk feljelentése alapján a fegyelmi bizottságunk az egyesületi szabályok szerint hozhat határozatot – mondta Sinkó Lajos.