Timaffy-emléktábla és -emlékszoba
Cséfalvay Attila
2007.11.11.
Dunasziget - A falu első tanítója,
Timaffy Endre tiszteletére emléktáblát és emlékszobát avattak szombaton
Dunaszigeten. A tárgyi emlékeket bemutató helyiség helyi összefogás eredménye.
Emléktábla-avatással
kezdődött a Timaffy-ünnepség a településen. A falu első iskolájának épületén –
jelenleg itt gazdabolt működik – Zemplenszky Gyula alkotását, egy Timaffy Endre
portréjával ellátott kerámiatáblát adták át. A település első tanítójára
emlékeztek a helyi iskolában is, ahol a Timaffy család jelen lévő tagjait
köszöntötték. A falu első tanítója nemcsak az iskola beindításában, hanem a
közigazgatásban, a néprajzkutatásban és a szigetközi tudományos kutatómunkában
is fontos szerepet játszott. Örökségét unokája, a néhány éve elhunyt dr.
Timaffy László vitte tovább.
Hargitai
Frigyes tagintézmény-vezető (a dunaszigeti iskola iskola idén a dunakiliti
intézményhez társult) ünnepi beszédében elmondta: szülői kezdeményezésre
alakították ki az emlékszobát, de rengeteg segítséget kaptak a Timaffy
családtól s anyagi támogatást a megyei önkormányzattól. Mivel a dunaszigeti
intézmény nyáron hatosztályosra csökkent, az egyik „felszabaduló" teremben
alakították ki a tárgyi emlékeket hordozó Timaffy-emlékszobát. A néprajzi
témájú írások mellett megtalálhatjuk itt többek közt az iskolalapító tollát,
pecsétjét, valamint fotókkal is bővült a tárlat.
A
dunaszigeti diákok a település első tanítójára, Timaffy Endrére emlékeztek a
tárgyi emlékek között. Fotó: Cséfalvay Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu