Tízmilliárd forint a tét
Cséfalvay Attila
2007.12.06.
Mosonmagyaróvár - December közepétől
nyújthatja be a Mosoni-Duna és Szigetköz rehabilitációs pályázatokat a vízügyi
igazgatóság: több mint tízmilliárd forint juthat rehabilitációra. Tóth Tiborné
dr. országgyűlési képviselő szerint az ügyben övé a leghálátlanabb feladat, s
egyetlen megyei képviselőtársa sem segít a lobbizásban.
A
Szigetköz-Felső Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács négy bizottsága szerdán
összevont ülést tartott. Ezen Németh József, az Észak-Dunántúli
Környezetvédelmi Igazgatóság munkatársa beszélt a két beadandó nagyprojektről.
–
A Környezet- és Energia Operatív Program kétfordulós „eljárására" a
szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú
továbbfejlesztésével (6 milliárd forint) és a Mosoni-Duna és a Lajta térségi
vízgazdálkodási rehabilitációjával (4,86 milliárd forint) pályázik a vízügyi
igazgatóság. Az első forduló pályázatait december 12-től fogadják be, s a
gyorsaság itt milliárdokat érhet. „Úgy tűnik, a tervezett költségvetésben a
pénzösszeg rendelkezésre áll" – mondta Németh József, az Észak-dunántúli
Környezetvédelmi Igazgatóság munkatársa. Ezután részletesen foglalkozott a két
tervvel: Szigetköz esetében ez főleg az alsó szakasz vízpótlását érintené. Erre
elvi engedélyezési terv rendelkezésre áll, ez a pályázat alapja. A Mosoni-Duna
rehabilitációjában a vizes élőhelyek, mellékágak, csatlakozó csatornák rehabilitációját,
folyópartok rendbetételét, mederkotrást, vízszintemelést kell megoldani. A
Lajtán a duzzasztó ökológiai átjárhatóságát, a belterületi szakasz
rendbetételét biztosítanák.
Dr.
Kárpáti László, a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatóságának vezetője szerint
várhatóan támogatják az elképzelések nagy részét. Az Észak-dunántúli
Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelet előzetes környezeti hatásvizsgálatot
végez az alsó-szigetközi vízpótlásról. Ezt két részre bontották: mentett oldali
és hullámtéri vizsgálatra. Várhatóan a mentett oldalra nem, ám a hullámtérre
részletes környezetvédelmi vizsgálatot kérnek majd. Széles Sándor a Szigetközi
Fejlesztési Tanács tagjaként úgy fogalmazott: Győr alsó műtárgy nélkül a
pocsolyák városa marad. Németh válasza szerint egyelőre mi sem látjuk, rövid
időn belül ennek a megépítésére milyen pénzt tudunk szerezni.
Hozzátette:
sikeres pályázat esetén Szigetköz esetében 2009 végén kezdődhet a munka, a
Mosoni-Dunán talán kicsit előbb. Böősy Imre ásványrárói polgármester elmondta:
testületük úgy határozott az Árvai-ágvéglezárás módját illetően, hogy „ha a
kérdés aktuális lesz, félreállunk". Felajánlotta: érvényes
környezetvédelmi engedélyük módosításával felgyorsulhatnának a folyamatok.
Tóth
Tiborné dr. országgyűlési képviselő először a sérelmeiről beszélt: „Ebben az
ügyben enyém a leghálátlanabb feladat, s megyei képviselőtársaim sem segítettek
a lobbizásban." Úgy folytatta: „Az ellenkampányt s a röplapok terjesztését
kikérem magamnak." A fejlesztési tanácsot arra kérte, értékelje munkáját,
melyet a projektek sikeréért tesz. „Utolsó esélyként látom a mostanit, s hogy a
közös ügyünknek ártsunk, nem tűröm el" – hangzott el.
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu