Várkastély helyett vonzóbb a termálhotel
2004-07-20
A
szigetközi települések kihasználnák a nyári megnövekedett idegenforgalom adta
lehetõséget. Azonban amíg Lipóton virágzik a termálturizmus és a
szálloda, a szomszédos hédervári kastélyban ritka a vendég.
A hédervári kastély.
Egy hónapja maradt az idegenforgalomból élõ
szigetközi vállalkozóknak Ráadásul a kivitelezõk elmaradt
járandóságaikért a bíróságon felszámolási eljárást kezdeményeztek a
bérlõ vállalkozása ellen. A kastély üzemeltetõje szerint viszont
mindenki megkapta, ami jár neki. arra, hogy a nyári
turistaszezon alatt nyereséget termeljenek. Az egymástól néhány kilométerre
fekvõ Lipót és Hédervár azonban aránytalanul osztozik a hazai és
fõleg osztrák turistákon. Lipóton virágzik a „termálturizmus", a
fürdõ és a nemrégiben megnyílt négycsillagos szálloda vonzza a
vendégeket. A tavasszal átadott hédervári kastélyban azonban egyelõre
ritka a fizetõvendég.
„ Egyelõre nem eléggé
kihasznált"
A hédervári kastély két év halódás után márciusban nyithatta
meg újra kapuit. A bérlõ több százmillió forintot és jó néhány engedélyt
szerzett be a mûemlékvédelmi hivataltól. A grófi lakosztályok, a
perzsaszõnyegek, a konferenciaterem és a várpince azonban
egyelõre kevésbé vonzó a turistáknak. Pedig az illusztris megnyitón
elhangzott: a kulturális élet és a reneszánsz hangulat központjává kívánják
tenni Hédervárt. A négycsillagos hotelben egy kétágyas szoba egy éjszakára
huszonötezer forintba kerül, a lakosztályok ennél drágábbak. Igaz, a
betévedõ turistáknak a tizennyolc alkalmazottat is el
kellene tartania, s még nyereséget is produkálni. Talán emiatt is kevés a
szállóvendég, vagy ahogy a bérlõ, Bartha Sándor mondja: „egyelõre
nem eléggé kihasznált, felfuttatásához 1–2 év szükséges". A kérdés csak
az, hogy addig megmarad-e az üzemeltetõ szerepkörében. Úgy hírlik: a
bérlõ több tízmillió forinttal tartozik a kastély felújítását
végzõ gyõri kivitelezõknek, több hónap várakozás után
felszólították a tartozás kiegyenlítésére, s a bíróságon felszámolási eljárást
kezdeményeztek a bérlõ vállalkozása ellen.
„ Bírósági fenyegetés mindkét
oldalról"
Bartha Sándor szerint mindenki megkapta azt az összeget, ami
jár neki.
– Azoknál a kivitelezéseknél, ahol valamilyen hiányosságot
észleltünk, ott a szerzõdésben szereplõ összeg 2–3 százalékát
visszatartottuk. Igaz, a mûszaki ellenõr szerint ez több is
lehetett volna. Olyan kivitelezõ is akad,
akinek húsz százalékkal többet fizettünk ki, mivel a szerzõdésben
szereplõ összegbõl nem vontuk le a kötbért. Jelenleg a „bírósági
fenyegetés mindkét oldalról létezik, de – sajnos – Magyarországon minden
normális projektnél ez a helyzet".
Juhász József hédervári polgármester elmondta: hallott a
kastély gondjairól, de reménykedik abban, hogy beindul a bérlõ által
kialakított marketingtevékenység, s több vendég lesz. Ez a település érdeke is,
hisz vonzerejét növeli egy jól mûködõ szálloda.
Kilencvenszázalékos kihasználtság
A Hédervártól néhány kilométerre lévõ felújított lipóti termálfürdõ szinte mindíg zsúfolásig megtelik vendégekkel. Nemcsak ide járnak sokan: az Orchidea Hotel tulajdonosa, Tóth Péter elmondta, jelenleg 90 százalékos a kihasználtságuk, a héten már csak öt szobájuk kiadó. Augusztusra az ágyak 60–70 százalékát lefoglalták, sõt, szeptemberre a konferenciák és a tréningek miatt is a félház már garantált. A turisták nagy számát abban látja, hogy komplex szolgáltatásokat tudnak nyújtani. A külsõ és belsõ medence, a wellness-szolgáltatások, a sétakocsikázás és csónakázás, s más lehetõségek miatt „itt tud maradni a vendég egy hétig". Nyáron a közeli termálfürdõ is segít, növeli a forgalmat. Tóth Péter úgy véli: a nyugati régióban nincs hasonlóan komplex szolgáltatásokat nyújtó hotel. Míg a fél évvel ezelõtti megnyitó után a vendégek csak 1–2 napot töltöttek Lipóton, most már 4–5 napig maradnak, de augusztusra sokan egy hétre vagy tíz napra foglaltattak szobát. A tulajdonos elmondta: a hédervári kastély üzemeltetõjével korrekt a kapcsolata, s mivel különbözõ szolgáltatást nyújtanak, ezért nem is konkurensei egymásnak.