Vermelő- és ívóhelyeket jelöltek ki
Cséfalvay Attila
2008.01.16.
Szigetköz - Vermelő- és ívóhelyeket
jelölt ki a győri Előre Halászati Szövetkezet vizein, ahol a megadott
időszakban tilos a halászat és a horgászat. Várhatóan több mint húszmillió
forintból telepítenek vizeikbe halakat.
–
Azt tapasztaltuk, hogy az őrzés önmagában nem védi meg a halállományt a
szabálytalanul horgászókkal és halászókkal szemben. A hatóságokkal
egyeztettünk, s idéntől vermelő- és ívóhelyeket jelöltünk ki – mondta Szilágyi
Gábor, a győri Előre ügyvezető elnöke. Ezáltal a halászati ellenőrök is
szigorúbban tudnak fellépni a szabálytalankodókkal szemben. Az elnök szerint
praktikusabb ez a megoldás, mint a balatonihoz hasonló teljes tilalom: a tervek
között újabb fontos ívó- vagy vermelőhelyek kijelölése szerepel.
–
A tisztességes horgászok, halászok szerint ez jó kezdeményezés – tette hozzá
Szilágyi Gábor. – Aki tavaly lebukott, idén nem kaphat engedélyt kisszerszámos
halászatra. Akiket 2006-ban értünk tetten, azokat erre az évre „próbára
bocsátjuk". A visszaesők azonban végleges eltiltást kapnak. Jó gazda
módjára szeretnénk kezelni az állam által ránk bízott vízterületeket. Olyan visszajelzéseink
is érkeztek, hogy néhányan értékesítik a kifogott halakat: ez szabálytalan, s
akiről bebizonyosodik, biztosan nem kap területi engedélyt – mondta.
Az
Előre idén is pályázik haltelepítésre, több mint húszmillióból kerül hal a
vizekbe: a süllőt, harcsát már tavasszal, az egy- és kétnyaras pontyot pedig
ősszel teszik bele.
–
A tavalyi telepítés után a horgászok, halászok azonnal „ráültek" ezekre a
részekre, s a befagyott folyók egyes részeiről most is kiszedik a vermelő
tenyeres pontyokat. Ezért továbbra is várjuk a bejelentéseket, az elmúlt
években is sok segítséget kaptunk a becsületes horgászoktól. A névtelen
bejelentést is ellenőrizzük, jelentősebb károkozás esetén érdemes a rendőrséget
hívni – mondta.
Szilágyi
kiemelte: a vízügy vízkormányzással segíti a csekély részen rekedt halak
vándorlását, ám a szigetközi kormoránok rengeteg kárt okoznak.
–
A téli időszakban gyakran naponta több tonna halat elpusztítanak, ezt
képtelenség telepítéssel kompenzálni – panaszolja. Az Előre idén is szeretne
kecsegét telepíteni, s támogatja a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület három
fenékküszöbös rehabilitációs megoldási javaslatát.
Segítségnyújtás
Az
Előre segíti a természetvédők munkáját: a karácsonyi ünnepekben egy Győr-Bácsán
rekedt gólyának biztosítottak táplálékot, valamint a rétisasokat is hallal
látják el a téli időszakban.
Tilos
a horgászat
Tilos
mindennemű horgászat és halászat március 31-ig: a Dunán a dunakiliti erőmű
portahídjától a kempingbefolyóig, a cikolaszigeti Csökös-befolyótól 50 méteren
át a jobb és bal parton. A pap-szigeti csatorna és az öreg-szigeti tó
befolyásától az ideiglenes pontonhídig, valamint a Szilfási-csatorna Öntési
hídtól számított 100 méterén. Emellett a Concó-torkolattól a koppánymonostori
ág kiágazásáig. Tilos mindennemű horgászat és halászat áprilistól június 30-ig:
a Rábca börcsi legelőjénél, a Holt-Rábca dobsai részén, az ásványrárói
Béka-éren és az ácsi réten.
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu