Vészhelyzetekre gyakorolnak az
önkéntesek
Tóth Gyula
2008.03.27.
Szigetköz - Nukleáris veszélyre, árvízi
védekezésre, katasztrófahelyzetek kezelésére készítette fel 9 szigetközi
önkormányzat 65 önkéntes tűzoltóját, polgárőreit a megyei katasztrófavédelmi
igazgatóság.
Önkéntes katasztrófavédelmi segítők
közös felkészítésen vettek részt, hogy megismerjék a különböző
veszélyhelyzeteket és az alkalmazandó védekezési módszereket.
Az
elméleti és a gyakorlati oktatást a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és az
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakemberei tartják.
–
Cél az, hogy az önkéntesek legyenek képesek a kárelhárításért felelős szervek megérkezéséig
az elsődleges beavatkozási feladatokat a lehető legrövidebb időn belül önállóan
elvégezni, majd hatékonyan együttműködni a kárelhárító szervezetekkel – mondta
el Funk József ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság
igazgatóhelyettese.
A
tanfolyamra az első körben hat településről 35 önkéntes tűzoltó és polgárőr
jelentkezett. Az elméleti képzésre azonban már 9 településről 65-en érkeztek
Ásványráróra. Itt egyrészt katasztrófavédelmi ismereteket szerezhettek,
másrészt a vízkár és árvíz elleni védekezésről hallottak. A tanfolyam
gyakorlati képzésén az elsődlegesen használható anyagokkal és eszközökkel, s a
vízi és közúti járművek igénybevételével s a védőfelszerelésekkel ismerkedtek
meg.
Felkészülés: A gyakorlat során a katasztrófavédelmi szakemberek a
védőfelszerelések használatát mutatják be a tanfolyam résztvevőinek.
Forrás: Kisalföld - www.kisalfold.hu