Vízpótlás híján kiszáradt a védett tó
2007.09.28.
Dunaszeg - Alsó-Szigetköz legnagyobb
állóvize, a védett dunaszegi morotvató kiszáradt. Hiába alakítottak ki tanösvényt
és madárlest körülötte: a madarak eltűntek. Alsó-Szigetköz vízpótlása
elengedhetetlennek tűnik.
Még
júniusban is joggal írhattuk volna, hogy a dunaszegi morotvató védett: nyílt
vízi felülete évről évre zsugorodott, a száraz évek miatt a feltöltődési
folyamat felgyorsult, de így is az Alsó-Szigetköz legnagyobb állóvize.
Csatlakozik hozzá kavicsbányató is. A patkó alakú morotva „két szára"
közötti rét erősen degradálódott, ennek szerepe az értékesebb részek védelme.
Ornitológiailag fontos táplálkozó- és gyülekezőhely.
A
Babos
Attila polgármester szerint a mostani állapot mutatja, milyen sürgős az
alsó-szigetközi vízpótló rendszer kiépítése.
–
Júniusban még volt víz a tóban, ám augusztusra teljesen kiszáradt a meder:
ilyen még sosem fordult elő – kezdte. – Azóta még rosszabb a helyzet,
kihajtottak már a növények ott, ahol víznek kellene lennie. Kiépítettük a
tanösvényt, megépült a madárles: fotósok, gyerekek figyelték innen a madarakat.
Mára a vízzel együtt az összes állat eltűnt. Pedig volt gém, kócsag, szárcsa és
vízicsibe is a ragadozó madarak mellett. Úgy tervezem, levelet írok a
környezetvédelmi miniszternek is, segítséget kérek az ügyben. A vízügyi
igazgatóság is tehetetlen, nincs honnan táplálni a morotvatavat. Azt gondoltam,
az árhullám után több víz jut ide is, de semmilyen hatása nem volt a mostani
állapotra. Ha sürgősen nem teszünk valamit, megtelepszik a fűz, s még nehezebb
lehet visszaállítani a korábbi állapotokat – mondta Babos Attila.
Cséfalvay
Attila
Forrás:
Kisalföld - www.kisalfold.hu