Wellnessközpont lehet Szigetköz
2005-05-31
Fürdõket fejlesztenek vagy
építenek a Szigetközben, s várják a wellnessturistákat.
Fürdõket fejlesztenek vagy
építenek a Szigetközben, s várják a wellnessturistákat:
a komplex szolgáltatások egyre vonzóbbak, így a termálvíz kínálta térségbeli
adottságokat kihasználnák a befektetõk. Három
tervezett és két már megvalósult új gyógyvizes fürdõ
mellett két már régóta mûködõ termálfürdõben több százmilliót áldoznak a
fejlesztésre s a szolgáltatások bõvítésére.
Állami támogatással, önerõbõl
Kihasználják az „arany háromszöget"
A Mosonmagyaróvár köré húzott tizenöt kilométeres körben
összesen hét wellnessközpont épülhet – melybõl négy már mûködik
–, ami országos szinten is egyedülálló. A beruházók nem titkoltan az
úgynevezett „arany háromszög" – Bécs, Pozsony és Budapest közelsége –
kínálta lehetõségeket szeretnék kihasználni.
A már mûködõ gyógyfürdõk közül az egykor patinás mosonmagyaróvári
termálfürdõ kapacitásbõvítése
és rekonstrukciója nyár végén kezdõdik.
Terveik szerint a gyógyászat felé fordulnak: három gyógymedencét és egy
gyógyászati központot építenek itt. 2003 novemberében nyílt meg a lipóti Orchidea Hotel több százmillió forintból,
negyvenszázalékos állami – Széchenyi-terven nyert – támogatással.
Néhány száz méterrel arrébb az évtizedes múltra visszatekintõ lipóti termálfürdõ rekonstrukciója már a harmadik ütemnél
tart: több százmilliót fektettek be – önerõbõl – a tulajdonosok. Tavaly õsszel
Dunakiliti következett a gyógyfürdõk
sorában: a Szigetköz Wellness Hotel szintén a fürdõvendégekre épít. Ez a létesítmény
hatszázmillióból épült, 75 milliós állami segítséggel. Ugyanezen a településen
már elkezdõdött – igaz, elég lassan halad – a Romantik Hotel építése: itt is a wellness-szolgáltatásokat
helyezik elõtérbe. A sor várhatóan az Euro Vegas élményvárosával
folytatható. Úgy tûnik, õsszel
megkezdõdik az építkezés Bezenyén:
a létesítményben természetesen gyógyfürdõ is
helyet kapna. Több mint ezer négyzetméteren fedett termálvizes úszó- és
gyerekmedencét szeretnének a wellnessrészleghez
kapcsolni.
Máriafürdõ: a legnagyobb
lehet
A legnagyobb ilyen jellegû
beruházás azonban Máriakálnok mellett valósulhat meg.
Máriafürdõ ügye hosszú ideje húzódik: jó
néhány hatástanulmány, s „belefeccölt" néhány
milliárd után most már „csak" a kormánynak kell rábólintania az állami
támogatásra. A szakemberek még 2002-ben jó minõségû,
a termál- és rekreációs park igényeinek megfelelõ
vizet találtak itt 1200 méteres mélységben. Az ötven Celsius-fokos nátrium-hidrogén-karbonátos víz összsótartalma
megfelelõ, s kiválóan hasznosítható.
A bezenyei élményváros és Máriafürdõ ügye a Gazdasági Minisztérium kiemelt projektjei közé került. Információink szerint egymást erõsítõ hatásuk is a figyelem középpontjában áll, s emiatt egyre több újabb befektetõ szeretne pénzt invesztálni ezekbe a vállalkozásokba. Máriafürdõ ügyében egyébként készül a kormány-elõterjesztés, mely után a közel ötmilliárdos állami támogatásról is dönthetnek.