CIKKEK-SZIGETKÖZ /   <<--FŐOLDAL-SZIGETKÖZ

 
A rossz idő ellenére gyérítettek a Szigetközben

Mészely Réka
2010.06.22.

Szombaton mégiscsak fel tudtak szállni a szúnyoggyérítést végző légi járművek, így már huszonegy községben megfogyatkoztak a vérszívók.

A szélsőséges időjárás ellenére sikerült felszállniuk a gyérítést végző légi járműveknek szombaton. Tóth István, Dunasziget polgármestere, aki a szúnyoggyérítés feladatait évek óta vállalja, elmondta: – Az időjárás-jelentést folyamatosan figyeljük. A gyérítés során a változékony időjárással, légnyomással, esővel kell megküzdenünk. A légi járműveknek a fel- és leszállás is nehézséget okozott, ugyanis a sok csapadék miatt felázott a talaj, ennek ellenére 21 településen sikerült elvégezni a gyérítést.

        K.: Dunaszigetről indult a gyérítést végző helikopter, mely a hétvégére elvégzi a permetezést.

A helikopter Dunaszigetről indult el szombaton, a repülő Úrkútról, és innen Nagyszentjános, Gönyű irányában kezdte el a permetezést. Újfajta, olajbázisú permetezőszert használtak, mely a jelek szerint nagyon hatékonynak bizonyult.

Tíz településen várat magára a gyérítés. Várhatóan a hétvégéig Darnózselin, Kimlén, Lébényben, Öttevényen, Dunaszentpálon, Mecséren, Héderváron, Máriakálnokon, Arakon és Mosonmagyaróváron találkozhatunk a sárga légi járművel.

– A lipóti leszállóhelyen várja az indulást a helikopter. Szerdára várhatóan már emelkedik a hőmérséklet és akkor újból munkának láthatunk. Mintegy 2900 hektárnyi területen kell még permetezni – tette hozzá a településvezető.

 

Forrás: kisalfold.hu

 - LAP TETEJÉRE -