CIKKEK-SZIGETKÖZ /
<<--FŐOLDAL-SZIGETKÖZ
Nem hisznek Molnárnak - „Repkednek a milliárdok, és nem történik semmi”
2010-03-26
Minden idők legnagyobb árvízvédelmi fejlesztéseként jelentette be Molnár Csaba
kancelláriaminiszter Győrben, hogy a kormány jóváhagyta az úgynevezett Dunai
nagyprojektet. A szigetközi polgármesterek viszont azt mondják: már nem hisznek
a hangzatos ígéreteknek, mivel az elmúlt nyolc évben semmi sem történt a
tájrehabilitáció érdekében.
A 30 milliárd forintos nagyberuházás az úgynevezett Dunai nagyprojekt részeként
megvalósulhat a szigetközi hullámtér vízpótlása, valamint a Mosoni-Duna és a
Lajta térség vízgazdálkodási rehabilitációjának előkészítése. Molnár Csaba úgy
fogalmazott: ilyen nagy léptékű beavatkozás nem volt Magyarországon az elmúlt 20
évben felszíni és felszín alatti vizeink kezelésére.
A szigetközi polgármesterek azt mondják: amíg 1998 és 2002 között évente 800-900
millió forint jutott a tájrehabilitációra, az elmúlt nyolc évben a szocialista
kormányok minden fillért elvettek a térségtől.
„Repkednek a milliárdok, aztán eltelik nyolc év, és nem történik semmi” -
fogalmazott Tóth István. Dunasziget polgármestere azt mondta: az elmúlt nyolc
évvel nekik is el kell majd számolnunk a választóik felé, hogy mi történt. Azzal
pedig, hogy a miniszter úr megérkezik Győrbe, tart egy ünnepélyes prezentációt,
egy állófogadást, majd visszamegy a kancelláriaminisztériumba, semmi sem oldódik
meg – tette hozzá.
A Duna menti települések már évekkel ezelőtt megfogalmazták, melyek lennének a
legfontosabb lépések a vízpótlás és az árvízi védekezés kapcsán. Ezért Molnár
Csaba mostani bejelentése szerintük csak kampányfogás. „Ide sem jött eddig, azt
sem tudja, hol van a Szigetköz, hogy az itt élőknek milyen problémája van.
Rettenetesen fel vagyok háborodva, hogy az utolsó pillanatban el akarják hitetni
a szigetköziekkel, hogy van megoldás a problémájukra” - mondta el Széles Sándor,
Máriakálnok polgármestere.
A szigetközi települések attól tartanak, hogy nyolc év kormányzati
tehetetlensége már olyan súlyos károkat okozott a térségnek, amely a
munkanélküliség további emelkedését és az idegenforgalom visszaesését vonja maga
után.
Forrás: hirtv.hu