CIKKEK-SZIGETKÖZ /
<<--FŐOLDAL-SZIGETKÖZ
Végre béke van a Mosoni-Dunán
Méhes Ákos
2010.08.10.
Mosonmagyaróvár - Az idei szezonban eddig csupán egyetlen kishajó-tulajdonost
kellett feljelenteni.
Az egy hónapja érvényben lévő sebességkorlátozást a vízen közlekedők többsége
betartja, köszönhetően egyebek mellett a rendőrök folyamatos járőrözésének is a
Mosoni-Dunán.
A vízi KRESZ-táblák kihelyezésének és a rendőrök folyamatos járőrözésének
köszönhetően úgy tűnik, végre ˝béke˝ van a Mosoni-Dunán. Meglehetősen hosszú
előkészítést követően egy hónappal ezelőtt kihelyezték a vízi közlekedést
szabályozó jelzőtáblákat a folyó partján. A szabályozással a motorcsónakosok és
az evezősök, illetve a fürdőzők közti konfliktusoknak próbálják elejét venni az
illetékesek.
Az előzetes terveknek megfelelően Mosonmagyaróvár területén a folyó két
szakaszán – a város felső közigazgatási határa és a Lajta torkolata között,
illetve a Petőfi utca vonalától a kálnoki hídig – vezettek be 5 kilométeres
sebességkorlátozást. Ezt négyzet alakú, fehér, piros szegéllyel ellátott, ˝5˝
feliratú tábla jelzi, a sebességkorlátozások végénél pedig feloldó táblát
helyeztek ki. A város további belterületi szakaszain ˝Hullámzást kelteni tilos!˝
tábla került ki. A sebességkorlátozás Halászin a Kálnoki-Duna kiágazása és a híd
közötti szakaszon is érvényben van.
K: A vízi rendőrök gyakoribb
járőrözéssel szereznek érvényt az egy hónapja bevezetett szabályozásnak a
Mosoni-Dunán.
Sokan nem tudják, milyen felszereléseket kell a
csónakban tartani. Nekik tájékoztató füzetekkel segítenek a járőrök.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság munkatársai igyekeznek a szabályozásnak
érvényt is szerezni, ezért az idei szezonban a korábbi éveknél is sűrűbben
járőröznek a Mosoni-Dunán. A mosonmagyaróvári egyenruhások munkáját segítik a
budapesti vízi rendészeti kapitányság és a komáromi vízi rendészeti őrs
munkatársai is – tudtuk meg dr. Csokán Csaba alezredestől. A kapitányságvezető
portálunknak elmondta: a táblák kihelyezésével mindenki számára egyértelművé
váltak a vízi közlekedés szabályai. Ezek betartásával remélhetőleg az összes
érintett számára megnyugtatóan rendeződnek a korábbi években előfordult
konfliktusok a folyón.
Az eddigi tapasztalatok alapján a vízen közlekedők komolyan vették a
szabályozást, néhány esetet leszámítva az idei szezonban nem érkeztek
bejelentések száguldozó kishajókról és a járőrök sem találkoztak ilyen esetekkel
a vízen. Ez idáig egyetlen kishajóvezető ellen indult eljárás a vízi közlekedés
rendjének megsértése miatt, miután a kijelölt szabad strand mellett hajtott nagy
sebességgel, jelentős hullámokat keltve ezzel.
A vízen közlekedők többsége az egyéb szabályok betartására is nagyobb gondot
fordít. Ezen a nyáron már szinte senkit sem kellett azért figyelmeztetni, hogy a
kisgyerekekre mentőmellényt adjanak. A hajók kötelező felszereléseivel viszont
még akadnak hiányosságok. A rendőrök tapasztalatai szerint sokan nem is tudják,
milyen felszereléseket kell a csónakban tartani. Nekik tájékoztató füzetekkel
segítenek a járőrök. A hiányosságok felszámolásához minden esetben elegendőnek
bizonyult a figyelmeztetés.
Forrás: kisalfold.hu