CIKKEK-SZIGETKÖZ  /  <<--FŐOLDAL-SZIGETKÖZ

"Vízesésbe˝ fektetett milliárdok

Cséfalvay Attila
2010.01.27.

Hat és fél millió euróból (1,7 milliárd forintból) a szlovák vízügyi vállalat szerel törpeturbinát a doborgazi zsiliphez: neki évi egymilliós, a falunak több ezer eurós nyereséget hozhat.

Dunakilitin hasonló pénzből magánberuházó üzemeltethet törpeerőművet: az a cég, mely a legtöbbet adja az államnak árbevételéből.

Közel másfél évtized: ennyi időnek kellett eltelnie, hogy megvalósulhasson a kis-csallóközi és a szigetközi törpeerőmű terve. A szlovákiai Doborgazon sokáig úgy tűnt, magánbefektetők kapják az áramtermelés lehetőségét, majd az érintett falvaknak is felajánlották a lehetőséget. ˝Tudták, hogy a terv kidolgozásához szükséges hárommillió koronát úgysem tudja összedobni Vajka, Doborgaz és Nagybodak˝ – magyarázza Boráros József doborgazi polgármester. Ingyenes, majd olcsó áramot is ígértek az itt élő embereknek, de egyikből sem lett semmi. Hosszas huzavona után most az állami tulajdonú Vízügyi Beruházó Vállalat maga kezd a beruházásba, s állítólag az üzemeltetésbe is. Kihasználva a felvízcsatorna, valamint az Öreg-Duna-ág vízszintkülönbségét, egy 1,8 megawatt teljesítményű turbinát épít az állami vállalat. A beruházás összköltsége hat és fél millió euró (mintegy 1,7 milliárd forint). Az építési terület kijelölése már megtörtént, körbekerítették az ingatlant, hamarosan a beszállítók kiválasztására kiírt pályázatot is értékelik. A kiserőműben a tervek szerint 2011 közepén kezdődik majd a próbaüzem.

Kép: Ide szerelik – Boráros József doborgazi településvezető évi hétezer eurós telekadót, később ingatlanadót és ingyenes energiát remél a törpeturbináktól.

Az 1,3 hektáron megvalósuló beruházás évente közel hétezer euró telekadót hoz majd a helyi önkormányzatnak, s később az ingatlanadóból is érkezhet a kasszába. ˝Emellett hamarosan tárgyalunk arról is, hogy a helyi közintézményeink fűtését és a közvilágítását is – mely a költségvetésünk 10 százalékát teszi ki – esetleg a beruházó vállalja magára.˝ A kiserőmű a helyi polgármester szerint évi 1,1 millió eurós nyereséget termelhet. Boráros József elmondta: a megtérülési idő így hat-nyolc év lehet. ˝Mivel a nyereség az államkasszába folyik, ezért minden szlováknak haszna lesz a beruházásból˝ – mondta.

Doborgaztól légvonalban három kilométerre, a dunakiliti duzzasztóműnél hasonlók a tervek. Két beruházó elvi vízjogi engedélyt is kapott az itteni áramtermelésre. A vízügyi igazgatóság dönt, ki telepíthet és üzemeltethet törpeturbinát az egyik, erre a célra kialakított pillérben. Itt másfél milliárdos beruházással hat-nyolcezer háztartás energiáját tudnák megtermelni. Az a cég nyer, amelyik az árbevételéből többet ad a duzzasztásért az államnak. Janák Emil vízügyi igazgató elmondta: február első felében döntenek a beruházóról.

Forrás: kisalfold.hu


InterStat.hu